Tudtad-e?
Ha
beleesnénk egy feketelyukba, bár látszólag változatlan ütemben múlna az idő, a
külső szemlélő számára úgy tűnne, mintha lelassulnánk, majd időlegesen
mozdulatlanná dermednénk. A fekete lyuk körül annyira meggörbül a tér, hogy a
lábunknál sokkal erősebb gravitációs vonzást éreznénk, mint a fejünknél(feltéve,
hogy lábbal ereszkedünk le), s emiatt szétszakadna a testünk. Egyesek azt
mondják, hogy ha ez mégsem következik be, és a fekete lyuk középpontjában lévő
szingularitás sem pusztítana el bennünket, egy egészen más világegyetemben
találnánk magunkat.
Az árapály-jelenséget bárki tapasztalhatja, aki
eljut az óceán partjára. A dagályt és az apályt a Hold, és kisebb
mértékben a Nap gravitációs ereje váltja ki. Naponta mindenütt két dagály
és két apály jelentkezik, egy-egy ciklus átlagos időtartama 12 óra 25 perc.
A Hold gravitációs ereje magához vonzza a Földet, így a víz a Föld Hold felé eső
oldalán felgyűlik. Ugyanakkor a Föld túlsó oldalán is dagály keletkezik. Ennek
az az oka, hogy a Hold kis mértékben magát a Földet is vonzza, így a túlsó
oldalon lévő vizek egy kicsit "hátramaradnak", szintjük megemelkedik.
Vénusz a szépség és a szerelem római istennője,
ezért a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) úgy határozott, hogy (ennek
megfelelően) a nevét viselő bolygó valamennyi felszíni alakzatát nőkről kell
elnevezni. Így az egyik "kontinens" Aphrodité görög istenről kapta a nevét, az
egyik kráter pedig Billie Holiday amerikai dzsesszénekesnő nevét viseli. Csupán
James Clerk Maxwell skót fizikus esetében tettek kivételt: ő "az egyetlen férfi
a Vénuszon", emlékét a Maxwell Montes, azaz a Maxwell-hegység őrzi.
A csillagászok kimutatták, hogy a galaktika síkjára
merőlegesen 3000 fényév magas antianyag-szökőkút tör elő.
A Cygnus A rádióhullámok formájában több
energiát sugároz széjjel, mint az Andromédához hasonló galaxisok
összesen.
A szupernova ragyogásával a galaxis több százmillió
csillagának fényét is elnyomhatja. |